Holnap hajnalban dönt a japán jegybank a kamatszintről, illetve az eszközvásárlási és hozamgörbe-kontroll programról. A japán gazdaság kezd távolodni a defláció rémétől, erre utalnak a termelői árak, illetve a gazdasági növekedés is a fellendülés jeleit mutatja, azonban érdemi inflációt továbbra sem sikerült generálni. Várhatóan a jegybank nem változtat a kamatszinten, illetve az eszközvásárlási programot is változatlanul hagyja.

 

A tavaly szeptemberben bevezetett hozamgörbe-kontroll program keretén belül a hosszú állampapír-hozamokat szorítják le, ezúttal még ebben sem várunk módosítást. A kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Haruhiko Kuroda további részleteket is elárulhat a programmal kapcsolatban, de rövid távon nem várható, hogy érdemben feljebb engednék a hozamokat, erre várakozásunk szerint az év második felében kerülhet elsőként sor, és természetesen nagyban függ az amerikai kamatpályától, illetve az amerikai állampapír-piaci hozamok alakulásától.

 

Fogyasztói árindex változása (év/év)

 

GDP változás (év/év)