Hazai idő szerint délután 13 órakor ismerhetjük meg a brit jegybank (BoE) kamatdöntését, várakozásunk szerint marad a 0,25%-os alapkamat.

 

A brit infláció emelkedik, de ez elsősorban a font gyengülésének tudható be, és a jegybank korábban közölte, hogy nem zavarja a célértéknél (2%) magasabb infláció sem, amennyiben az nem tartós. A brexit körüli bizonytalanságok miatt a munkahelyek védelmét, és a gazdasági növekedés elősegítését tartják szem előtt, így emiatt nem várható, hogy szigorúbb hangvételre váltanak a közleményben.

 

Fogyasztói árindex változása (év/év), január:

 

A GDP növekedés a tavalyi negyedik negyedévben – éves bázison – negatív meglepetést okozott, a várt 2,2% helyett csupán 2%-kal emelkedett.

 

 

A munkaerőpiaci folyamatok továbbra is kedvezőek, és a jegybank ezt szeretné fenntartani. A munkanélküliségi ráta januárban 4,7%-ra süllyedt.

 

 

A határidős árazások alapján valószínű, hogy az idei évben marad a 0,25%-os alapkamat, mindössze 22% az esélye a kamatemelésnek, és 6% a kamatvágásnak.

 

Technikai elemzés:

 

A font-dollár árfolyama egy széles sávban (1,2000-1,2750) mozog tavaly október óta, nem számítunk rá, hogy néhány héten belül elhagyná ezt a területet. Rövid távon egy nagyobb pozitív korrekció során az 1,2370-1,2390-es tartományban érdemes lehet short belépési lehetőségeket keresni, hiszen itt húzódik az 50, és 30 napos mozgóátlag, illetve a korábbi letörési szint is.

 

Hosszabb távon a font további gyengülésére számítunk, az 1,20-as támasz szignifikáns letörése esetén komoly tér nyílhat a későbbiekben lefelé.

 

Támasz:          1,2000, 1,2100, 1,2200

Ellenállás:       1,2374 (MA 30), 1,2378 (MA 50), 1,2500